Mozi: A hercegnő. A címbeli hercegnő a filmben hercegné. A lány naiv, hamvas, érzelmes, eleven, nyitott. A herceg rideg, karót nyelt, zárkózott, nyers. Nem illenek össze - ez nagyjából az ötödik perctől kezdve nyilvánvaló. A néző azon gondolkodik, hogy ez így rendben van, minden világos, de mi lesz a maradék 105 percben, lesz-e még valami.
Szerencsére lesz, és ez leginkább Ralph Fiennes játékának köszönhető. Az ő hercege valóban rideg, karót nyelt, zárkózott és nyers. Kényúr, aki a feleségét úgy választja ki, mint egy tenyésztésre szánt lovat, azzal fekszik le, aki az útjába akad, ellentmondást nem tűr, uralkodik. Feudális kényúr, egy rendszer tartópillére. Ez önmagában még nem lenne túlságosan érdekes. Fiennes kényura azonban olyan valaki, aki titokban utálja ezt a szerepet és ezt a viselkedést. Úgy kell neki a kényúrkodás, mint egy púp a hátára. Csinálja, de nem szereti.
Amikor kényúrkodik egyet, mindig szomorú lesz, lehangolt, mint aki megveti önmagát. Talán legszívesebben kigombolkozna, meglazítaná a nyakravalóját és elmenne horgászni. Azt mondaná a feleségének: „Asszonyom, értse meg végre azzal a csinos fejével, az én vállamon egy rendszer terhe nyugszik, amúgy semmi kedvem ehhez az egészhez… Kérem, én egy muszáj-kényúr vagyok...” Muszáj neki kényúrnak lenni, élni a jogaival, megmutatni a hatalmát, éreztetni, hogy nincs ellentmondás, mert különben már nem lehetne tartópillér, összeomlana egy rendszer. A szegény nő tulajdonképpen egy társadalmi rendhez ment feleségül. A szerepeket el kell játszani, különben megrepednek az oszlopok, leomlik a tető. Mindenki szervezkedik, a franciáknál már puskaporos a levegő. Vigyázni kell.
Úgy tűnik, a film végén a hercegné megérti ezt a helyzetet, és arra is rájön, hogy ha beáll a játékba, sokkal szabadabb lesz, mert a játéknál a látszat a fontos, a valóságban, a színfalak mögött tulajdonképpen bármi megtörténhet: lehet élni, lehet szeretni, különböző gyerekekkel kísérletezni. A szabadság a szükségszerűség felismerése, mondhatnánk. A maradék 105 perc ennek a helyzetnek a kibontása.
Nem nagy film, talán még azt sem mondanám rá, hogy jó, de nézhető. Ha valakinek kedve szottyan hozzá, a Diana-történet egyfajta feldolgozásaként is értelmezheti.
