h�egy

Pár napja már tettem egy bejegyzést ebbe a naplóba arról, hogy mennyire érzékeny és sebezhető a növekedés az informatikai piacon. Magas olajár, emelkedő kamatok, félelem a fogyasztás visszaesésétől, nagy államháztartási deficit - ezek és a hozzájuk hasonló tényezők óvatossá teszik a beruházókat, akik szerint ha baj van, a technológiai költségvetésből mindig nagyobb nehézség nélkül le lehet csípni valamennyit.

Azóta befutott néhány friss információ, nézzük meg tehát, mi a helyzet. Az IDC frissen publikált adatai szerint az informatikai kiadások globális szinten 5,1%-kal nőttek 2004-ben, 2005-re pedig 6% várható. Ezek szerint nem volt rossz az a jóslat, amely szerint a tőzsdei  válság után az IT szektor ismét növekedésnek indul, de az ütem csak kicsit lesz nagyobb a GDP bővülésénél.

A szektoron belüli kép nagyon vegyes. A PC piac kétszámjegyű növekedést produkált a múlt évben, de az IDC szerint idén ismét 10% alá esünk. Szerintük a szervereknél is lassul a növekedés: 2005-re 3%-ot jósolnak. A szoftverpiac nagyjából úgy bővül, ahogy az IT piac általában. A hálózati eszközök növekedési szempontból a jobbak közé tartoznak, idén akár a 8%-ot is megközelíthetik. A félvezetőknél nagy visszaesés várható: 2004-ben 26%-ot produkáltak, viszont az IDC 2005-re csak -2%-ot jósol.

A vállalati eredmények is nagyon tarka képet mutatnak. A kereslet változik, ami egyeseknek jó hír, másoknak viszont rossz. Az IBM, a SUN és a SIEBEL nemrég figyelmeztették a befektetőiket, hogy gond lehet a terveik teljesítésével. Az Apple egyelőre szárnyal az iPoddal, de sok éhes versenytárs liheg mögötte. Az Intelnek jól megy, már csak azért is, mert minden zümmögő-duruzsoló-villogó kütyübe kell valamilyen chip.

A friss szelek a szoftverpiacon is felborzolják a kedélyeket. A Salesforce.com cég forgalma a legutóbbi negyedévben 82%-ot emelkedett, ami azt jelzi, hogy lendületet vesz a szoftverek szolgáltatásként történő eladása, vagy inkább pontosabban bérbe adása. A hagyományos szoftveripart egyre keményebben szorongatja a nyitott forráskóddal dolgozó vállalkozások egyre népesebb csapata.

Mindeközben megmaradtak a nagy trendek is: a gyorsuló tömegcikkesedés, az azt megalapozó, azzal együtt járó szabványosodás és árcsökkenés, a technológiák konvergenciája, a szakadásos innovációk szaporodása, a nyereséghányadok zsugorodása, a mobil eszközök terjedése, a piac konszolidálódása, a nemzetközi munkamegosztás átrendeződése - hogy csak a fontosabbakat említsük.

Egyes híradások szerint a Szilícium-völgyben élénkül az élet. A foglalkoztatás egyelőre nem nő és az ingatlanárak sem emelkednek, de a vállalkozások dolgoznak. Régi, a dotcom-válság idején megpörkölődött internetes motorosok újra próbálkoznak, de van friss felhozatal is, és még kockázati befektető is akad. A helyzet vállalkozási szempontból részben jobb, részben rosszabb, mint a kilencvenes évek végén. Ami jó: az infrastruktúra nagyrészt kiépült, a széles sávú kapcsolatok terjednek, a nép sokat tanult, jóval otthonosabban mozog a hálón. Ami rosszabb: a kínálati oldalon rengetegen vannak, mindenki éhes, egy-egy szebb velőscsontra azonnal tucatnyian mozdulnak rá, sok befektető pedig változatlanul összerezzen a „dotcom” szóra.. Szóval nagyon okosnak, gyorsnak és hatékonynak kell lenni, különben a lepke tovalibben.

És mi a helyzet a vén kontinensen? Fogalmazzunk finoman: nem került közelebb Amerikához. Ha az előbb a Völgyről beszéltünk, tegyünk egy összehasonlítást: a legnagyobb európai csúcstechnológiai központ, a Cambridge-i, méreteit tekintve (kiterjedés, vállalkozások száma, tőke) csak egyhatoda amerikai testvérének. A kontinens technológiai parkjai, „hubjai” nem jutottak messzire. A világ húsz legnagyobb szoftvercége között talán három olyan akad, amelynek Európában vannak a gyökerei. A programokkal is megtámogatott vállalkozások jó részének nincs más célja, mint a megfelelő pillanatban felkínálkozni egy nagy amerikai felvásárlónak, és aztán irány Tahiti.

Az okok? Van egy egész rakás. Az induló vállalkozások finanszírozásához rendelkezésre álló tőke töredéke az amerikainak. A vén kontinens pénzpiaca nem egységes. Van 25 jogrendszer és ugyanennyi adózási szisztéma, számtalan nemzeti piac és még több nyelv. Vannak kulturális különbségek, politikai ellentétek, van egy nagy, a tervgazdaság sajátos változatát működtető eurobürokrácia. Van okos, de lehorgonyzott, nehezen mozduló munkaerő. Hiány mutatkozik tapasztalt vezetőkből…

A Völgy példája azt mutatja: ha van erdő, van levegő, van pára, langyosság és spórákat hoznak a tavaszi szelek, a gomba nő magától.

Állítólag a huszonegyedik a nők évszázada lesz, és ez igaz a vállalatvezetésre is. Nos, nézzünk akkor körül. A nők csapata nemrég elvesztette egyik legérdekesebb játékosát: Carly Fiorina asszonytól megvált a HP.

Most viszont itt van Tomoyo Nonaka. A japán hölgy a hazájában és Amerikában járt egyetemre, majd híres televíziós személyiség lett, aki különleges helyekről tudósított. A média után a kormány következett, de vállalati igazgató tanácsokban is helyet kapott.
 
De miért írok pont róla? Azért, mert a hírek szerint a Sanyo vezérigazgatói széke vár rá, ahol pont ma veszi / vette át a hivatalát.

Hazafelé a vonaton Wass Albert egyik regényét olvasom. Nagyon direkt könyv. A mindig gondosan levont és megmagyarázott tanulsághoz rendel helyzetet, embert, tettet. Nem kell sokat tépelődni. Semmit sem bíz a véletlenre.

Mivel megint esik és nem lehet biciklizni menni, letöltöm A Nagy Könyv akció frissen közreadott százas listáját. Ceruzával strigulázva gyors önvizsgálatot tartok. A száz könyvből hatvanhármat olvastam. A maradék harminchétből tizenhárom elolvasása távolabbi terveimben sem szerepel. Marad tehát huszonnégy. Ezeknek még van esélye, de persze versenyezniük kell azokkal a már megjelent vagy a jövőben megjelenő művekkel, amelyek nem szerepelnek a listán.

Úgy tudom, a szavazáson meglepően sokan vettek részt, többen, mint például a sokkal nagyobb lélekszámú Angliában. Szavazni interneten is lehet, és bizonyára sokan élnek is ezzel a lehetőséggel. Érdemes itt elgondolkodni egy pillanatra. Egy ilyen akció próbaként is felfogható: egy próba ahhoz, amit sokan e-demokráciának neveznek. A nép kinyilvánította akaratát kedvenc könyve kérdésében. Kinyilváníthatná más kérdésekben is. Valóban, elvileg lehetne így is kormányozni: emberek, itt van egy kérdés, aki szerint A a válasz, az a mobiltelefonján nyomja meg a nyolcas gombot, aki szerint B, az a kilencest. Eredmény perceken belül.

Már látom a politikust, akit figyelmeztet a marketingese: a következő beszédben feltétlenül meg kell említeni Bornemissza Gergelyt és Jumurdzsákot, a Rejtő-szobor avatására pedig - ha lesz ilyen - feltétlenül el kell menni, mivel a rajongók nagy célcsoportnak tűnnek.

Tehát e-demokrácia. Kérdés, hogy jó lenne-e ez így. James Surowiecki szerint a tömegek bizonyos helyzetekben együttesen intelligensebbek legintelligensebbek tagjaiknál. Számos példát hoz arra, amikor kollektív intelligencia jobb eredményt hoz, mint szakértők kis csoportjának intelligenciája. Hogy mást ne mondjunk: az amerikai Legyen ön is milliomos! műsor stúdióközönsége együttesen statisztikailag kimutathatóan jobban tippel a „szakértőknél”. De nem biztos, hogy Surowieckinek igaza van. „A többség téved” - mondta Carter doktor a múlt héten a Vészhelyzetben. Ha már irodalomnál tartunk, további ajánlott olvasmány Ibsentől „A nép ellensége”.

Említsünk meg itt még valamit. Pécsi Ferenc kollegám már korábban felhívta rá a figyelmemet, de most itt van a kezemben: a Business Week május másodikai száma (furcsa ezt leírni, mert még csak április van) címlapsztorit szentel az internetes naplóknak, azaz a blogoknak. Most éppen magam is ebben a műfajban utazom. A lap szerint még vagy kilencmillióan teszik ugyanezt, számuk naponta negyvenezerrel nő. Negyvenezer, az egy közepes magyar város lakossága. Ez is valamiféle e-demokrácia, valamiféle totális sajtószabadság.
 
A blogstílusban megírt cikk címe szerint az internetes naplók „megváltoztatják az üzletet”. Ilyen jövendöléseket már olvastunk. Most azt mondanám: egy bizonyos határon túl minél több blog van, annál kisebb a jelentőségük A világháló olyan templomhoz válik hasonlatossá, ahol százezernyi vallás hívei gyűlnek össze, és mindenki mondja a maga imáját. Mindenesetre nekiülök a cikknek és elolvasom.

Mozi: 36. Új darabja annak a francia fekete krimivonalnak, amit például a Szamuráj képviselt Alain Delonnal. Jó film. Depardieut úgy általában hol szeretem, hol nem; itt kifejezetten jó. És még egy meglepetés: Myléne Demongeot az öregedő prostituált szerepében. Új filmben nem láttam vagy ezer éve. A Fantomas-sorozatban ő volt a szőke lány Jean Marais oldalán. Még mindig szép.

„Láthatatlan e-kereskedelem” címmel közölt cikket április 21-én a Népszabadság. „Láthatatlan” alatt azt érti, hogy egy felmérés szerint az elektronikus kereskedelem aránya a teljes forgalomban annyira kicsi, hogy szinte alig észrevehető. Hogy pontosak legyünk, a részesedése egy százalék alatt van, alatta a statisztikai hibahatárnak.
 
Az ilyen számokat mindig óvatosan fogadom. Mit is értünk tulajdonképpen elektronikus kereskedelem alatt? Ha belegondolunk, nem arról van szó, hogy a kereskedelem vagy elektronikus, vagy nem az. Helyesebben járunk el, ha egy egyenest képzelünk magunk elé. Az egyik végén ott van a „teljesen hagyományos” kereskedelem, ahol fizikai formában megjelenő árut vesznek valóságos boltban, valóságos pénzért, valóságos eladótól és cekkerben viszik haza valóságos trolibuszon. Ha kimegyek a Bosnyák térre salátát venni, nagyjából ez történik. Az egyenes másik végén legyen ott a „tiszta” elektronikus kereskedelem, ahol digitalizált árut vesznek, elektronikus boltban, digitális eladótól, digitalizált pénzért, és dróton szállítják haza elektronikus jelek formájában. Ez a helyzet akkor, ha két dollárért, a hitelkártyámat felhasználva, valamelyik folyóirat honlapján, annak digitális  archívumából megvásárolok egy régebbi tanulmányt, és szépen letöltöm a gépembe. Talán még én is lehetnék digitális, akkor teljesen „e” lenne a dolog, de nem vagyok az.
 
Két szélsőségről van szó tehát, amelyek között sokféle, igen tarka formában helyezkednek el a valóság eseményei. A két szélsőség közötti skálának szinte minden pontja értelmezhető: a kereskedelem különböző mértékekben lehet elektronikus, hogy annak egyes összetevői (az áru, a bolt, a csatorna, az eladó, a pénz, a vevő) mennyire digitalizáltak, illetve digitalizálhatók-e egyáltalán. Óvatosan kell tehát eljárni, a világ nem osztható egyszerűen ketté elektronikus és nem elektronikus kereskedelemre.

És még valami, szintén ezzel a kérdéssel kapcsolatban, összefüggésben az eddig elmondottakkal. A kereskedelem nem egyetlen aktus, hanem folyamat, aminek jól megfigyelhető lépései vannak. Az árut ki kell vinni a piacra, vevőnek és eladónak egymásra kell találnia, tájékozódniuk kell, meg kell egyezniük az árban, egymás markába kell csapniuk, ki kell szállítani az árut, rendezni kell a fizetést, át kell adni mindenféle dokumentumokat, gondoskodni kell kiegészítő szolgáltatásokról, szervizről - hogy csak a fontosabbakat említsem. Különböző piacok, különböző termékek esetében ezek a lépések különböző mértékben digitalizálhatóak, illetve eltérő mértékben éri meg őket digitalizálni. Ebből megint az következik, hogy aki pontosabban szeretné látni az elektronikus kereskedelem helyzetét és szerepét, annak árnyaltan kell vizsgálódnia és gondolkodnia, mert a valóság tarka és összetett.

A mai nap délelőttjén megtartotta hivatalos alakuló ülését a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért. Megvannak a tisztségviselők, kezdődik a munka.

Egy Jack Welch-csel készített interjút olvasok az egyik újságban. A GE volt vezére szerint a HP igazgató tanácsa rosszul tette, amikor beleszólt az azóta már elbocsátott vezérigazgató, Carly Fiorina döntéseibe. Welch szerint hagyni kellett volna, hogy Fiorina asszony meg tudja valósítani a maga stratégiáját. A vezetői autonómia fontos dolog.

Welch ezzel a véleményével ma ár ellen úszik. A Business Week április 25-i száma hosszú cikket közöl az amerikai vezérigazgatók hatalmi pozíciójának megváltozásáról. A CEO-k gyengébbek lettek, az igazgatók, a könyvvizsgálók és a jogászok pedig erősebbek. Az ok: a közelmúlt botránysorozata és az új törvény, a Sarbanes-Oxley. Az igazgató tanácsokban megváltozott a hangulat, az igazgatók sűrűbben találkoznak és több időt töltenek tanácskozással, a döntések ellenőrzésével vagy éppen a maghozatalával. Üléseikről gyakran kizárják a menedzsment tagjait. Ma gyakran előfordul, hogy az utód kiválasztását sem a CEO-ra bízzák, hanem maguk veszik kézbe a döntést.

Az audit-bizottságok saját jogászaikat, könyvelőiket és külső vizsgálóbiztosaikat használják, és ők felügyelik a könyvvizsgálók ténykedését is. A nagy könyvvizsgáló cégek, akikben még ott él az Andersen-botrány emléke, egyszerűen kihátrálnak a rázósnak tűnő ügyekből. A különböző vizsgálatokkal megbízott jogászok nyomozóknak, és nem a CEO segítőtársainak tekintik magukat.

A szelek tehát most ilyen irányból fújnak. A szelek azonban, mint tudjuk, fordulékonyak. Most a vezérek állnak vesztésre, de már érezni lehet, hogy az inga túlságosan kileng az egyik oldalra. Hogy mást ne mondjunk, mindenki óvatosabb lett, kevesebb kockázatot vállal, papírokkal, bürokráciával bástyázza körül magát. Ennek pedig megvannak a hátrányai is.

Holnap a Debreceni Egyetemen az Iggy pékség esettanulmányát beszéljük meg. Mivel rég jártam arra, meglátogatom a honlapjukat. Úgy látom, kicserélték az egészet. A régi csak néhány információt tartalmazott meg egy-két fényképet.

A mostani gazdagabb, de nem sokkal. Kicsit mozog, van benne egy-két jópofa megoldás, de alapjában véve semmi különös. A technikára nem áldozhattak valami sokat. Van viszont valami, ami megfog: a fényképeken a kenyerek, a bucik, a perecek olyanok, hogy az embernek azonnal összefut a szájában a nyál. Lehet, hogy ennyi lenne a nagy titok?

Az Iggy egyébként jó példa a szervezetek növekedési fájdalmainak illusztrálásához. Mi lesz egy kis családi vállalkozásból, ha bejön az üzlet és növekedni kezd? Érdekesek ezek a vezetési problémák. Tegnap egy nagy gyógyszergyár budapesti kereskedő leányvállalatánál jártam. Néhány vezetőjükkel beszélgetve az volt az érzésem, a növekedésből fakadó vezetési gondjaik nagyrészt megegyeznek az Iggy pékségéivel.

Debrecenbe egyébként a szegedi SZILÁNK üveges ipari vállalat vállalatot hívtam meg a vállalatvezetési kurzus záró példájának. Több éve ismerem őket, nekik is voltak és vannak növekedési fájdalmaik, de eddig mindig jól vették az akadályokat.

…mert a középiskolásaik lefelé csúsznak a nemzetközi tanulmányi rangsorban. 2001-ben tizenöt éves nebulóik matematikából 41 ország közül az első helyen végeztek, olvasásból pedig a nyolcadikon. 2003-ban az előbbiből hatodikak, az utóbbiból tizennegyedikek lettek. A szülők közül sokan a középiskolai rendszert okolják, amelyik pont akkor lazított a követelményeken, amikor mások, például Korea és Hong Kong beerősítettek. A kormányzat három éve határozott úgy, hogy csökkenti a gyerekek terheit. Az eredmény egyelőre ennyi. A szülők, látván az iskolák gyengeségét, meg azt is, hogy a hagyományos japán élethosszig tartó foglalkoztatás felbomlóban van, drága magániskolákba íratják be kiegészítő képzésért a gyerekeiket. A teher nem csökken, az oktatás pedig drágább lett.

Azért ezeknek a japánoknak talán mégsem kellene ennyire aggódniuk. Valahol Dunakeszi környékén bekapcsolom az autóban a rádiót, találomra benyomva az egyik állomás gombját. Valaki az egészségügyről beszél, méghozzá az amerikairól. Azt fejtegeti, mennyire fontos, hogy az emberek, lábadozásuk időszakában vagy megelőzési célzattal, betartsák a szakemberek tanácsait. Van viszont egy gond: az országban sokan nem tudnak olvasni. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem ismerik a betűket, hanem hogy eltérő mértékben bár, de nem vagy csak nagyon nehezen birkóznak meg egy szöveg megértésével. A megértéssel küszködők kiteszik a lakosság mintegy negyven százalékát. És nem (csak) koldusszegény bevándorlókról van szó, hanem tősgyökeres amerikai polgárokról is, akik e „fogyatékosságukat” sokszor a párjuk előtt is titkolják. Ők nem sokra mennek a könyvekkel, a gyógyszerek használati utasításaival, az egészségügyi tanácsadó magazinokkal és honlapokkal.

Az információs társadalomhoz nemcsak információra van szükség, hanem emberre is, aki megérti. Közhely ez, de azért itt a helye.