h�egy

Örkény az Örkény Színházban: Tóték. Nem tudnám megmondani, hányszor láttam színházban, filmen, tévében. Örök darab. Úgy tudom, filmforgatókönyvként indult, majd kisregény lett belőle, végül színdarab. Az Örkényben most a kisregény-változatot adják elő úgy, hogy egyszerre mesélik és játsszák a történetet: mesélve játsszák, játszva mesélik, zenei betétekkel, dalokkal szakítva meg az események folyását.

A történetet és a mondanivalót sokféleképpen lehet értelmezni. Tót és az őrnagy talányos figurák. Az előbbi a jó és az utóbbi a rossz? A képlet nem ilyen egyszerű. A darab abszurd, de abszurditása akkor jön ki igazán, ha komolyan játsszák. A mostani előadásban a szerencsére nem "értelmezik", és komolyan játsszák, tehát sem az értelmezést (mert az azért mindig van), sem az abszurditást nem viszik túlzásba. Nekünk mesélnek, nekünk játszanak. Ez történt, így volt, nézzétek meg jól és tanuljatok belőle. Ilyen a hatalom, ilyen a viszonya a gondolkodáshoz, ilyen az engedelmesség, ilyen a félelem, ilyen a lázadás…

Az Örkénynek erős, összeszokott társulata van, most sem nyúlnak mellé. Az előadás hosszú, de a figyelem lankadatlan, a közönség veszi a lapot és hálás. Mi kell még? 

Esettanulmány-feldolgozási sorozat egy technológiai multi magyarországi részlegénél. Tegnap a televíziózás volt a téma, a „Television Competes for Digital Audience” című esetet dolgoztuk fel a Harvard Business School készletéből. A tanulmány az Amerikai Egyesült Államok digitális átállásának (all digital-broadcasting) előzményeit, már látható, illetve feltételezett távlati következményeit foglalja össze.

Ne feledjük: mi most vagyunk az átállás évében.

Plenáris és kiscsoportos formában dolgoztunk, élénk, szerteágazó, nehezen kordában tartható vita bontakozott az új műsorkészítési, -közvetítési és -fogyasztási módokról, a piaci erőviszonyok átalakulásáról, az üzleti modellek megváltozásáról, a gazdasági, társadalmi és politikai következményekről.

Visszatérő kérdés: mi a helyzet a nem szándékolt következményekkel? Mi az összefüggés egyes társadalmi jelenségek és a technológiai fejlődés között? 

Adatok egy gazdasági hetilapból (BW130429): a múlt évben az USA-ban az ottani statisztikai hivatal becslése szerint 225 milliárd dollár volt az elektronikus kiskereskedelem forgalma, ami 2011. óta mintegy 16%-os növekedést jelent. Az online vásárlások aránya ma 5,2%-ot ad a kiskereskedelem bevételéből.

Az újságíró hozzáteszi: ez a forgalom ma még nagyrészt adómentes. A vevők a valóságos boltokban szemelik ki az árut, majd az interneten olcsóbban megvásárolják. Következtetés: az elektronikus kereskedelem Amerikában adómentesség formájában állami támogatást kap, ennek nagysága 2006-óta 52 milliárd dollárra becsülhető, ami be nem fizetett adót jelent. Úgy tűnik, az amerikai kormányzat elérkezettnek látja az időt arra, hogy véget vessen az adómentesség gyakorlatának. Az újságíró véleménye: az elektronikus kereskedelmet hasznos volt támogatni a kezdeti években, mára azonban felnőtt, éppen ezért felnőttként is kell kezelni. A webes cégek reakciója vegyes: az Amazon például támogatja a kormányzat elképzeléseit, az eBay viszont ellenállást szervez.

Pár perce fejeztem be az iskola innovációs kurzusának negyedik foglalkozását. A kreativitás volt a téma: miért jönnek meglepő időpontokban és helyeken a nagy ötletek, segít-e a frusztráció, mi a szerepe a hangulatnak, a fizikai környezetek, a színeknek, modellezhető-e a kreatív folyamat, mit tehet egy vezető a kreativitás érdekében, hogyan dolgoznak a kiemelkedően kreatív cégek, mit tanulhatunk a 3M-től, a Google-től…

A foglalkozás második részében a Puli Space Technologies alapítója és vezetője, Pacher Tibor volt a vendégünk. Érdekes példa, sokféle tanulsággal: hogy működik egy innovációs verseny, hogy lehet több éven át eredményesen motiválni egy önkéntesekből álló csapatot, mik lehetnek a fejlesztési folyamat „melléktermékei”, hogyan lehet előnyt kovácsolni a szegénységből, hol lehet és kell technikai kompromisszumokat kötni, miért van szükség intenzív marketing munkára, mire lehet jó a Facebook és a Twitter…

Szerda reggel elmentem az ITBusiness szokásos reggeli klubrendezvényére. Az „unified communication” volt a téma, vagyis az általános elérhetőség, az integrált, csatorna- és helyfüggetlen kommunikáció. A beszélgetés fonala hamarosan a tudásmegosztás felé terelődött, majd a közösségi hálózatok vállalati használatánál kötöttünk ki: tiltsuk, tűrjük, támogassuk?.

Az ilyen beszélgetésekből és vitákból jól látszik, hogy a technológiai fejlődés egyre fejlettebb kommunikációs és tudásmegosztási lehetőségeket és eszközöket teremt, miközben az a probléma, hogy miként lehet az embereket rábírni a használatukra, a régi marad. Ennek minden bizonnyal azzal magyarázható, hogy a tudásmegosztás ma már nem technológiai, hanem emberi kérdés, a tudásmenedzsment nem technikai, hanem hatalmi probléma.

Érdekes adat a friss The Economistból: az USA államainak adóhivatalai szerint az internetes kereskedők adóelkerülési akciói miatt évi 11 milliárd dollárnyi veszteség éri őket, vagyis ennyi forgalmi adót nem fizetnek be az e-kereskedők, illetve ennyit nem szednek be a vásárlóiktól. A cikk szerint például az Amazon mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen adót beszednie a vevőitől, és emiatt előnyt élvez a versenytársaival szemben.

Az adózás bizony nagy stratégiai játszma, fontos kérdés a versenyképességben.

Néhány MBA-s hallgatóm nemrég összehasonlító tanulmányt készített régiónk elektronikus kereskedelmi versenyhelyzetéről, ők is hasonló következtetésre jutottak.   

Régi Rivalda-köteteket lapozgattam a napokban, és el is olvastam belőlük néhány színdarabot, nagyjából harminc éveseket. Érdekes, hogy kik voltak a szinte minden kötetben szereplő sztárírók akkoriban, a múlt rendszer utolsó évtizedében.

Elgondolkodtató, mi bizonyul majd tartósnak ezekből a darabokból. Vannak köztük olyanok, amelyek nagyon élesek és elevenek voltak akkoriban, tele áthallásokkal, mögöttes mondanivalóval, de az utóbbiaknak ma már nincs jelentősége. De akadnak olyanok is, amelyek a mához is szólnak, méghozzá erős hangon. Itt van például az erdélyi Székely János darabja, a Vak Béla király a nyolcvanas évtized legelejéről. Gyulán volt a bemutatója, parádés szereposztással. Nem olyan kristálytiszta logikájú, feszes szerkezetű, mint a Caligula helytartója, de élvezet olvasni, és talán elő is fogják adni még.

A 12. század elején járunk. Az országban Könyves Kálmán uralkodik. A darab Kálmán király, és testvére, Álmos herceg vitájával indul. Kálmán Rómában keres szövetségest, Álmos a német császárhoz húz. Mindketten tudják, hogy az ország helyzete miatt szövetséges nélkül nem boldogulnak. De kivel kell barátkozni? Kálmán szerint mindig a gyengébbel, akivel együtt erős lehetsz, de nem nő a fejedre. Álmos az egyre erősebb német császárral képzeli el a jövőt.

Az ország nemessége megosztott, két pártra szakad: az egyik Kálmán mögött áll, a másik Álmost tekinti vezérének. Kálmán nem tűri a megosztottságot: megvakíttatja Álmost és annak fiát, Bélát. A sors azonban úgy hozza, hogy Kálmán ága kihal, és az öröklési rendben egyszer csak Béla következik. Királlyá koronázzák. Vak király lesz, aki mégis jobban lát a többieknél. Vagy mégse? Béla nemzeti egységet szeretne, a két régi párt kiegyensúlyozott együttélését. Terve azonban nem sikerül, mert fellép a trónkövetelő Borisz, akit Kálmán felesége szült, de valószínűleg nem az egykori király volt az apja. Bizáncban keres szövetséget, majd a lengyel királytól kapott sereggel betör az osrzágba. Álmos császárpárti hívei látják a veszélyt. Kiújulnak a pártharcok, a Béla által szorgalmazott nemzeti egység füstbe megy: az ország törvényszerűen újra pártharcok martaléka lesz.

Béla felesége, akit közben királynői rangra emeltek a nemesek, összehívja az aradi országgyűlést, ahol kegyetlen vérbosszú következik… A szakadás megállíthatatlan.  

Kedden lezártunk egy akciótanulási programot a Birmingham Business School MBA-s diákjaival. Nagyjából két hónappal ezelőtt kezdődött. Egy hazai csúcstechnológiai vállalkozást választottunk ki nekik egy kockázati tőkealap befektetési portfoliójából. A feladatuk a nemzetközi terjeszkedés stratégiájának és taktikai lépéseinek kidolgozása volt, négy kiválasztott országcsoport vonatkozóan. Pár hétig „forró dróton” kommunikáltak a céggel, majd a program végén egy hétre Magyarországra utaztak és itt fejezték be a munkát. Kedden megtartottuk a prezentációs napot, pár nap múlva pedig meg kell érkezniük a záró beszámolóknak is. 

Ez a blog, lánykori nevén az "IT Lábjegyzet" 2005-ben született, vagyis nyolcadik éve fut eredetileg a KFKI Csoport, később az IQSYS, majd a T-Systems honlapján. Több cím-, technikai és formai változást megért már, most egy újabb következik. Reméljük, hogy minden simán fog menni!

Vahl Tamás: A zsiráf nyaka. Élménybeszámoló a multikról húsz év tapasztalatai alapján. Szerzőjét nagyjából ezer éve ismerem.

Húsz év nagy idő, a kilencvenes évek elejére kell tehát visszamennünk. Nyilván sokan átéltük az első találkozásokat a multikkal, vagyis a nagy nemzetközi cégekkel. Nekem például a telefon jut az eszembe. A nyolcvanas évek elején új lakásba költöztünk egy lakótelepen. Azonnal beadtam a telefonigénylésünket. Hosszú éveken át nem történt semmi, majd valamikor az évtized vége felé levelet hozott a postás: vásároljak telefonkötvényt, akkor hamarabb juthatok vonalhoz. Vásároltam, és csodák csodája: egy év se telt el, és otthon megcsodálhattunk a szénfekete készüléket, ami persze nem a mienk volt, hanem a Postáé.

Most jön a fordulat! A kilencvenes évek második felében befizettünk egy épülő társasházba. A kiválasztott telken még egy kapavágás sem történt, amikor – okulva a történteken – beadtam a telefonigénylésemet. Pár nap múlva csöngött a telefon a munkahelyemen: itt a telefon, de hol a ház?

Múlt és jelen, hét év várakozás áll szemben pár nappal, a kettő között lezajlott egy rendszerváltás, és persze a Posta is megváltozott: az új lakásba már egy multi hozta a telefont, hiszen a Postából kivált a MATÁV, ahol az irányítást németek és amerikaiak vették át.

Szép történet ez, de persze vannak kevésbé tetszetősek is. Vahl Tamásnak igaza van: a rendszerváltás alatt és közvetlenül utána valóban sok külföldi szerencselovag, haszonleső (amúgy nem feltétlenül rosszindulatú) kalandor jelent meg az országban. Ők voltak a multik előőrsei, a reguláris lovasság csak utánuk érkezett.

Egy egyetemi intézetben dolgoztam akkoriban. Nyilvánvaló volt, hogy be kell kapcsolódni az oktatás nemzetközi vérkeringésébe. Kinyitottuk az ablakokat (pontosabban kinyíltak azok maguktól), amiken aztán rajokban repültek be a kalandorok és kincskeresők. Volt olyan nap, hogy többel is tárgyalni kellett, mert előre persze nem lehetett tudni, ki kicsoda. Szerencsére egy-két kisebb kalanddal, beugratással átvészeltük ezt az időszakot. A komolyabb külföldi partnerek csak később érkeztek, velük aztán végre szakszerűen lehetett dolgozni, több évre szóló tervek alapján, tudatosan építkezve; ezek a királyok már nem voltak meztelenek.

A zsiráf nyaka nem idealizálja a multikat, de nem is festi azokat ördögnek. A multik egyszerűen vannak, együtt kell velük élni – talán ez a könyv legfontosabb üzenete. A multik a szabad versenypiac termékei. A multik kiismerhetők, annak ellenére, hogy a viselkedésük nem mindig racionális. A multi egy szervezet, a szervezet pedig emberekből áll, következésképpen úgy viselkedik, ahogy a szervezetek és az emberek általában: vízfejet növeszt, elbürokratizálódnak, elmátrixosodik, kontraszelekciós mechanizmusok fejlődnek ki benne, érdekharcok martalékává válik, stb.

A multik természetüknél fogva túlnőnek az országhatárokon, globálisan optimalizálnak, keveset törődnek a helyi érdekekkel. A méretekből, a szabványosításból, a központosításból eredő gazdaságosság vezérli őket. Mivel sokan közülük kint vannak a tőzsdén, ki vannak téve a pénzpiacok hullámzásainak, csőlátásának, alkalmi divatjainak, válságainak.

Vahl Tamásnak abban is igaza van, hogy a multik mára sokat veszítettek a népszerűségükből, egykori csáberejükből. De legyünk azonban óvatosak az ilyen megállapításokkal. A multikat talán nem szeretjük, de a termékeiket, a szolgáltatásaikat igen. Képzeljük el a világot multik nélkül! – olvasom a könyvben. Tényleg, képzeljük csak el: vajon meddig kellene várni telefonra?

Vahl Tamás könyve élménybeszámoló. Ez a legnagyobb erénye, de egyben a gyengéje is. Ezt láttam, ezt tapasztaltam, ilyennek láttam, ilyennek látom a multikat – mondja szerző. Ez tetszett, ez nem tetszett. Ezt történt velem és ez történt a barátaimmal, ismerőseimmel. Elszegődtünk a multikhoz, igyekeztünk kiismerni őket, kipróbáltuk, meddig lehet bennük elmenni, mennyire alakíthatók, formálhatók. Láttuk az erényeiket és a gyengéiket, követtük a fejlődési pályájukat.

A könyv a közvetlen élménybeszámolóknak köszönhetően élvezetes és tanulságos olvasmány. Ugyanakkor nem tudományos munka, nem is akar az lenni. Nincsenek benne hivatkozások, kutatási eredmények, a bevezetőt leszámítva nem találhatunk benne statisztikai adatokat. Hitelességét a közvetlen tapasztalat adja.