Az IQSYS nyerte a 1,5 Mrd Forint értékű TÉBA projekt fővállalkozását

Előzmények

A Kincstárban jelenleg a személyhez köthető normatív, életkezdési, családtámogatási és fogyatékossági támogatások ügyintézését több, egymástól földrajzilag is elkülönült ügyviteli rendszer biztosítja. Ezen rendszerek már nem, vagy csak nehézkesen képesek új követelményeket kielégíteni. Működésük nem hatékony, aránytalanul nagy az adminisztrációs és papír igényük. Nem megoldott a közösségi jog szerinti elbírálandó ügyek támogatása sem.
Az ügyfélszolgálatok terhelése rendkívül magas a személyesen megjelenő ügyfelek nagy száma miatt.

A PMISZK egyik stratégiai feladata a Pénzügyminisztérium alá tartozó intézmények informatikai részlegeinek és feladatainak összehangolása, és ennek megvalósítását célzó magas szintű szolgáltatások nyújtása. A megvalósítás fő területei az egyes PM alá tartozó szervezetek (APEH, Vám- és Pénzügyőrség, Magyar Államkincstár) informatikai területeinek centralizációja mentén elérhető hatékonyság javítása, valamint fejezeti, és intézményi szintű informatikai projektek centralizált lebonyolítása. Ennek keretében a TÉBA projekt megvalósításával a PMISZK intézményi céljaival összhangban az informatikai területen járul hozzá a Kincstár és a PM stratégiai célkitűzéseinek megvalósításához.

 

TÉBA megvalósításával elérendő célok

A cél egy új, integrált, a jogosítók egyéni nyilvántartására alapuló, egységes informatikai rendszer kialakítása, mely hatékonyan támogatja, illetve elektronizálja a családtámogatási és normatív finanszírozási szakterületeken a Kincstár és az érintett ügyfelek közti kapcsolatot, kommunikációt. Fontos feladat, hogy a TÉBA rendszer hosszú távon a költségvetésből finanszírozott, - a Magyar Államkincstár által különféle jogcímeken nyújtott - személyhez köthető támogatások országosan egységes kezelésének eszközévé válhasson, ezáltal nőjön a kincstári munka hatékonysága, csökkenjenek az ügyintézési idők.
A Kincstár stratégiai célja egy új filozófiájú – a jogosítók egyéni nyilvántartására alapuló – adatbázis, információs és ügyviteli rendszer létrehozása, amely integrált módon képes biztosítani a költségvetésből származó családtámogatások befogadását, elbírálását és finanszírozását, illetve a családtámogatások, és a normatív támogatások ellenőrzését, továbbá a migráns munkavállalók ügyeinek intézését.
Az új, elektronizált ügyviteli rendszernek alapvetően a centralizált adatbázisok on-line elérésére épülő, a proaktív ellenőrzést, illetve korszerű ügyfél tájékoztatást biztosító szolgáltatásokat kell nyújtania.
Az új rendszer révén a Kincstár ügyfelei érezhető javulást tapasztalhatnak majd az állam által nyújtott szolgáltatások minőségében. Javulni fog az ügyfelek tájékoztatása, lehetővé válik az állampolgárok számára ügyeik nyomon követése. Az internet használata révén lehetőség lesz az Ügyfélkapun, illetve a hivatali kapun keresztül kommunikálni a Kincstárral, ezáltal csökken az ügyfélszolgálatok terhelése. A TÉBA rendszer több állami adatbázishoz is kapcsolódva csökkenteni fogja az állampolgárok és a Kincstár ügyfeleinek az ügyintézésre fordított idejét.
Az egységes, integrált rendszer támogatja majd a Kincstár ellenőrzési tevékenységét, mely révén csökkenthető a visszaélések száma. Teljesíthetőek lesznek az uniós elvárások (például elektronikus kommunikáció az EGT tagállamok között a migráns ügyintézésekkel kapcsolatban).

A rendszer az alábbi család- és fogyatékossági támogatások kezelését korszerűsíti:

  • családi pótlék (CSP), emelt összegű családi pótlék (BCSP)
  • gyermekgondozási segély (GYES), gyermeknevelési támogatás (GYET)
  • anyasági támogatás (AT)
  • fiatalok életkezdési támogatása (BABAKÖTVÉNY)
  • fogyatékossági támogatás (FOGYTÁM)
  • migráns munkavállalókhoz kapcsolódó ellátások.

Amellett támogatja a központi költségvetésből finanszírozott, személyhez köthető normatív állami hozzájárulások, támogatások igénylésének és elszámolásának összeállítását, illetve a jogosultságok ellenőrzését:

  • önkormányzatok által igénybe vehető közoktatási és szociális célú támogatások
  • többcélú kistérségi társulások és a nem állami humán szolgáltatást nyújtó fenntartók (egyházak, alapítványok, non-profit szervezetek, egyéni és társas vállalkozások) által igénybe vehető közoktatási és szociális célú támogatások

A projekt technikai tartalma, főbb ismérvei

A megvalósítandó rendszer alapja – a hazai egyedi megoldások fejlesztési gyakorlatával ellentétben – a hasonló nemzetközi rendszerek tapasztalatát figyelembe véve egy központi, egységes adatbázisra, törzsadattárra épülő csomagszoftveren nyugvó, egy kifejezetten államigazgatási, sőt szociális támogató szektorra kidolgozott ügykezelő és interaktív szabályrendszer megoldás.
A rendszer a nagyszámú interfészek fejlesztésére korszerű SOA (Service Oriented Architecture) megoldásokat alkalmaz. Saját beépített archiválási rendszere robusztus, skálázható, redundáns, nagy megbízhatóságú architektúrára épülve tárolja a benne tárolt adatokat, információkat, dokumentumokat az egységes hierarchia, iktatási, rendezési elvek alapján, garantálva a hosszú távú megőrizhetőséget, és visszakereshetőséget.
Az alkalmazandó csomagszoftverek natív módon támogatják az Unió minden hivatalos, és több természetes nyelvét. Nincs szükség további fejlesztésre ahhoz, hogy a felhasználói felület a bejelentkezés jellemzőitől függően más-más nyelven jelenjen meg. A kialakítandó rendszer a minősített iratkezelő rendszerrel alkalmas elektronikus dokumentumok fogadására mind az ügyfélkapun, mind az intézményi kapun keresztül. Az alkalmazott csomagmegoldások paraméterezhetősége biztosítja a rugalmas és költséghatékony bővíthetőséget.

 

További hírek az eseménnyel kapcsolatban

Infovilág

Computerworld

Euroastra

IT Business

Idcomputer.hu

Maihir.hu